Kinek és miért ajánlott a hegek lézeres kezelése?
Többféle heget különböztetünk meg, legyen szó korábban szerzett sérülésekről, műtétek után maradó nyomokról, vagy aknék okozta hegesedésről. A sebek gyógyulása során nem mindig ideális a kötőszöveti rostképződés, ebből úgynevezett atrófiás heg keletkezik. A heg ebben az esetben a bőr felszíni rétegénél mélyebben, behúzódva van jelen, tipikusan ilyenek a pattanások után visszamaradó hegek, de például a stria is ebbe a csoportba sorolható.
Egy másik hegtípus, a hipertrófiás heg kiemelkedik a bőr felszíni rétegéből, amely viszkető és fájdalmas is lehet, és nem haladja meg a seb felületét. Keloid hegről beszélünk akkor, ha a seb területénél nagyobb lesz a heg, ez a kórosan erőteljes kollagéntermelés miatt fordul elő.
Vannak, akik könnyedén elfogadják a hegeiket, együtt tudnak élni velük, míg másokat zavarnak, például méretük vagy elhelyezkedésük miatt. A különböző hegtípusok kezelésére, halványítására léteznek plasztikai beavatkozások és szteroid-injekciók is, azonban fontos tudni, hogy egyetlen módszer sem tünteti el teljesen őket. Legkorszerűbb megoldásként alkalmazható rá lézeres eljárás, amelyet a FOTONA esztétikai lézer-gépeivel mi is alkalmazunk. 100%-os eredményt jelenleg még ez a módszer sem garantál, azonban látványos esztétikai javulás érhető el általa.
Hogyan működik és miért hatékony megoldás?
A lézeres kezelést minden esetben az egyéni preferenciáknak, a hegek típusának megfelelően állítjuk be, hiszen nem ugyanolyan jellegű beavatkozást igényel egy hipertrófiás, mint egy atrófiás heg. Előbbi esetben milliméterenként szükséges eltávolítani a heg felső rétegeit, ha azonban befelé mélyedő hegről van szó, a kollagénrostok képződésének fokozása segíthet a bőr felszínének kiegyenlítésében. A meleg lézerfény a bőr mélyére hatol, hogy új, immár egészségesen működő szövetet hozzon létre. Keloidos hegek esetén pedig páciens- és esetfüggő, milyen eredmény várható a beavatkozástól.
Mennyi idő után lesz látható hatása és mennyire tartós az eredmény?
Már az első alkalom után eredménnyel jár a hegek lézeres kezelése, de fontos tudni, hogy egyéni állapottól függően több, akár 2-3 további beavatkozásra is szükség lehet, 30-90 naponta. A hegek lézeres kezelése esetén 100%-os javulás nem érhető el, azonban az egészségesebb, egységesebb bőrfelszínnek köszönhetően, nagyságrendekkel kevésbé lesz feltűnő a heges terület, mint korábban. A végleges eredmény kb. 6 hónap elteltével látható, a kollagéntermelés hatása ugyanis lassabban mutatkozik meg.
”Mint anyuka, aki császármetszésen esett át, fontos volt számomra, hogy ammenyire csak lehetséges halványítsak a műtét után maradt hegen. Aztán hallottam a lézeres hegkezelési lehetőségről, és úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Az eljárás során a szakértő orvos segítségével történt a kezelés, és azóta sokkal magabiztosabb vagyok a megjelenése miatt. Ha valaki hasonló problémával küzd, ajánlom, hogy próbálja ki.
Evelin, 34
Hogyan zajlik a lézeres hegkezelés?
Minden eset egyedi, így személyes, szakorvosi konzultáció előzi meg a beavatkozást. Kezelési terv mentén, fájdalommentes, szike, műtét, varrás és gyógyszeres kezelés nélküli lézeres beavatkozás útján csökkentjük a hegek láthatóságát. Esetenként hűsítő, helyi érzéstelenítés lehet szükséges, ha a páciens kellemetlen érzetről számol be.
Jó tudni:
- A kezelést megelőző és követő 4 hétben egyáltalán nem érheti UV-sugárzás a kezelt felületet.
- Aznap, amikor a kezelésre érkezel, ne alkalmazz a területen krémet, testápolót vagy olajat!
Van-e hátránya a rosacea lézerrel történő kezelésének?
A jelenlegi tudományos ismereteink birtokában nincs.